A közjegyző olyan hivatalos személy, akit a törvény közhitelességgel ruház fel, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtson. A közjegyző hatáskörébe tartozik többek között közjegyzői okiratok szerkesztése, tanúsítványok kiállítása, hagyatéki eljárások lefolytatása, letétek kezelése. Nem tévesztendő össze a jegyzővel.
A közjegyzők szerepét a feudális Magyarországon a hiteleshelyek töltötték be. A közjegyzői intézmény a 19. század második felétől létezik hazánkban. Jogállásukat ma Magyarországon a végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelettel egységes szerkezetbe foglalt 1991. évi XLI. törvény szabályozza. A közjegyző nem utasítható, csak a törvénynek van alárendelve.
A törvény szerint közjegyzővé az nevezhető ki, aki
A közjegyző tevékenységét az igazságügyi szervek és a közjegyzői kamara ellenőrzi.
A közjegyzők önkormányzati szervei: a területi közjegyzői kamara, a területi kamara elnöksége, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Az önkormányzati szervek jogi személyek, jogosultak az állami címer használatára.
A közjegyző a kinevezésével a területi kamara tagjává válik. A közjegyzőjelölt és a közjegyző-helyettes a kamarai névjegyzékbe történő bejegyzésével válik a területi kamara tagjává. A közjegyzői önkormányzat képviseli és védi a közjegyzői kar érdekét és tekintélyét, közreműködik a közjegyzőkre vonatkozó jogszabályok előkészítésében.
A területi közjegyzői kamara köztestület, amelyet az ugyanazon területi kamara illetékességi területére kinevezett közjegyzők, illetve a kamarai névjegyzékbe bejegyzett közjegyző-helyettesek és - jelöltek alkotnak.
A Magyar Köztársaság területén öt területi kamara működik.
A közjegyzők országonként más és más feladatokat látnak el. Az angol-szász jogrend országaiban a közjegyzők nem jogászok, míg a kontinentális jogrend országaiban kötelező a jogi végzettség. A világ országainak többségében a kontinentális jogrend szerinti közjegyzőség működik.
Az eltérés oka a bizonyítási rendszerek közötti különbségben gyökeredzik. A kontinentális jogrendben széles körben elterjedt a közokirat. A közokirat bizonyítási előnyhöz juttatja az azt felhasználó személyt. Közokiratot csak állami hatóság, bíróság vagy a közjegyző, mint hatóság állíthat ki.
A közjegyzők Ausztriában képviseletet is vállalhatnak, Franciaországban az ingatlanközvetítésben van monopóliumuk.
Közép-Európában a közjegyzőség német eredetű és a volt Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban többnyire azonos (okiratszerkesztő, tanúsító, egyes nem peres eljárásokban eljáró) hatáskörökben jár el.
Az angol-amerikai jog közjegyzője csak aláírásokat hitelesít. Jelentősége – minthogy a közokirat sem általánosan elismert –, meg sem közelíti a kontinentális közjegyző szerepét.
Már az ókorban megjelent az igény arra, hogy mások szerződéseit harmadik, pártatlan személy is megerősítse, illetve felek között pártatlanul eljárva tényeket vagy ezek hiányát hitelesen megállapítsa.
A közjegyzői foglalkozás kialakulása a történelem tanúsága szerint az több ezer éves írnok mesterségből, az írástudó, feljegyző foglalkozásból származtatható. Ilyen írnok szobor ábrázolások már Mezopotámiában készültek.
Érdekes, hogy a jogilag képzett (civil law alapján működő) és a “laikus” (a common law alapján működő) közjegyző is ugyanazt a római “őst” vallja magáénak a notarius-t. De a jogi végzettségű közjegyő ma alig hasonlít a római elődjére. Azok ugyanis egyszerű gyorsírók voltak, akik nagyurakat szolgáltak, és a foglalkozásuk nevét a helyi kormányzatok bíróságainak és hivatalainak a jegyzőitől kapták meg.
A rómaiaknál volt ugyanis egy magántisztviselői foglalkozás is a tabellio. A tabelliones-nek a fórumokon vagy a piactereken volt “irodája” és a polgárok tőlük kértek tanácsot és jogi segítséget. Ők készítettek a jogi okiratokat Később a magán jogászok kapták meg a tabellio (v.ö. magyar tábla-) címet, és ők alkalmazták a notarius-okat, mint írnokokat/jegyzőket.
A középkorban a nótárius hivatala kibővült, ők lettek a bírósági hivatalvezetők, és ők hitelesítették a bírósági iratokat. A reneszánszra függetlenedtek a bíróságtól és attól független határozatokat saját maguk is hitelesítetek .
Az Egyesült Államokban az alkotmány az államokra bízza a közjegyzői rendszert. A legtöbb helyen a közjegyzők az ingatlanok adásvételével és nyilvántartásával voltak és vannak elfoglalva. Az ő feladatuk volt azonosítani a szerződő feleket, tanúsítani az aláírás aktusát, a felektől megtudni, hogy a szerződés valóvan a szándékaik szerint készült-e, és ők vették át az ingatlanra vonatkozó egyéb okmányokat, megterhelést, jelzálog stb., és végül ők bélyegezték le, hitelesíteték az iratokat.
Ezeket a feladatokat később az állami nyilvántartással foglalkozó közhivatalok átvették (nálunk például a Fölhivatal), az ügyvédek pedig a birtokbaadás és az okiratkészítés feladatait vették át. Ennek ellenére fontos maradt a közjegyző funkció, mert a szakképzés nem jellemformálás, és a jogi foglalkozás óhatalanul összekapcsolódik a bűnözőkkel, hol üldözésként, hol pártfogásként.
A közjegyző dolga tehát:
Minden kétséget kizáróan meggyőződni arról, hogy egy írásos szerződés szerződő fele az, akinek mondja magát, tehát azonosítja az aláírót.
Megtapasztalja, hogy a szerződő felek írják alá a szerződést, és hogy elolvasás után tényleg tisztában vannak annak tartalmával, továbbá meggyőződik arról, hogy az aláírók a szándékuknak megfelelő szerződést írják alá.
Olyan megkülönbözetőt jelet vagy jelzést alkalmaz, amely biztosítja, hogy az eredeti szöveget utólag nem lehet megmásítani.
Biztosítja, hogy egy adott okmány azt a konkrét szerződést vagy megállapodást tartalmazza, amelyet érvényesíteni és hatályba lépteni akarnak – vagyis megállapítja az okirat valódiságát, eredetiségét.
Az angol meghatározás szerint a közjegyző (l. “rendes ember”) “a citizen of high moral character and integrity and an impartial witness appointed to perform notarial acts of a non-legal or ministerial nature.”
[wikipédia, a szabad enciklopédia]